anyamajika

Nagyon tetszik a lánynak a bölcsi, ma is ott akart maradni, egyedül azzal van baja, hogy nem az van, amit ő akar. Igen, újra kezdtük a dackorszakot, és kicsit nehéz betörni az akaratát. Még új neki minden, nem oda lehet leülni, ahova ő szeretne, akkor megyünk ki az udvarra, amikor mondják, akkor lehet inni, amikor bejövünk. Sok új szokás lett az életében, meg kell tanulnia alkalmazkodni. Ma már szinte azonnal kiküldtek, eleinte jól is viselte. Később szomjas lett, nem ihatott, (valószínű nem szólt, vagy nem értették mit szeretne), sírva jött be, de egészen hamar megvigasztalódott. Ma már ott ebédelt, én etettem. Holnap elvileg már ők ebédeltetik, engem elküldenek pár órára délelőtt. Kicsit folyik az orra tegnap óta, beszéltünk erről, simán vinnem kell, nem lázas, majdnem minden gyereknek folyik az orra a csoportjában. Szerintem ez is megviseli, de majd látjuk a hét további részében. Mindenesetre a gondozónők értik a dolgukat, azt mondják nem lesz itt gond. Minden gyerek sír.

A második bölcsis napunk is szuperül telt, ma már kicsit oldottabb volt a lány hangulata. Az "Anya, ugye azért itt maradsz te is?" kérdés természetesen elhangzott a kapuban. Holnaptól babakocsival megyünk, mert hazafelé cipelnem kellett a lányt. Ettől állt be nyilván a hátam megint. Remélem nem robbanunk le nagyon. Babócám is kezd megfázni, Apa már megint hazahozott valami finomságot, amit sorra fogunk elkapni, már látom. Azért jó lenne, ha nem dőlne ki annyira a kiscsaj, mert még csak most kezdtük, nem akarok már hiányzó lenni.

Most igazán tudnék káromkodni, és csak magamat hibáztathatom. Mindig elég egy rossz mozdulat. Rosszabbul van a hátam/derekam mint hónapokkal ezelőtt, amikor orvoshoz mentem. Ezt már komolyan nem hiszem el. :(

Ma volt az első nap a bölcsiben. Tegnap este bepakoltam mindent a táskákba, reggeli után már indulhattunk is a majdnem három évessel. Nagyon aranyos a gondozó néni (ma még csak az egyiket ismertük meg), Kisasszonynak is szimpatikus volt, és ami a legjobban tetszett neki az az udvar, a gyerekek, a járgányok, a mászókák. Mondjuk még folyamatosan engem keresett a szemével, mindent odajött tőlem megkérdezni, mit szabad, mit lehet. Csak páran lesznek lányok a csoportban, biztosan edződni fog a sok eleven fiútól az érzékeny kis lénye. Remélem szeretni fogja majd, folyamatosan arra gondolok, hogy ez egy nagy lépcső az életében, és örülnék, ha jól venné. Nyilván ezt még nem kell sikerként megélnem, de nem akart eljönni, ami azért kezdetnek jót jelent.

A vége felé járok a tíz alkalomból álló fizikoterápiás kezelés-sorozatomnak. Még két elektromos kezelés és egy masszázs van hátra a héten, ma volt az utolsó csoportos tornám. El kell mondanom, hogy már most sokat javult a tartásom, és bizakodva nézegetem a futócipőmet a szekrényben, talán a héten végre elmerészkedhetek a pályára. A fájdalommentesség még várat magára, de érzem, hogy közelít.

Én: Gyere szívem, itt az ebéd.
J: Anya, én nem vagyok éhes.
Én: Rendben, majd később eszel, akkor mehetünk aludni.
J: De Anya, nem vagyok álmos.
Én: Jól van kicsim, ma úgy is olyan szépen süt a nap, akkor gyere öltözzünk, indulunk sétálni.
J: De Anya, nem vagyok sétálós.

Szerintem érzi, hogy nem volt igaza reggel, mert főzi a székelykáposztát, én meg internetezek.

Most, hogy alszanak a csajok, és hogy a Zuramnak legyen igaza, hogy én mennyire ráérek délutánonként, ma szabadságot veszek ki az alvásidőre, és blogolni fogok. Márcsakazértis.
Mindenhol vannak gondok, persze nálunk is vannak vissza-visszatérő problémák, és ma egyszerűen besokalltam. Ma reggel tényleg nagyon megbántott. Borzasztó fájdalommal keltem reggel, derék-csípő, a szokásos terület, mindegy, erőt vettem magamon, bementem a gyerekekhez, elindultam a kicsivel a konyhába és csináltam a dolgom. A párom eközben odaböki, hogy éjszaka nem ment a fűtés, időzítőre van állítva, valahogy találjak rá megoldást, nézzek utána, olvassam át a használati útmutatót, stb. Válaszolok neki - ekkor még kedvesen, nyugodtan - hogy legyen szíves ő megnézni, mert mikor áprilisban ideköltöztünk, én már akkor sem értettem, hogyan kell és mit. (Még a pontos időt sem tudom rajta beállítani.) Aztán még annyit hozzátettem, hogy ezt én már áprilisban is elmondtam neki, sőt már akkor is jeleztem, hogy ezt én nem tudom megoldani. Itt ő felkapta a vizet, hogy mégis hogyan képzelem én, hogy ő majd munkaidejében ilyenekkel fog foglalkozni. Én itthon vagyok, és ráadásul van szabad 2 - 2 és fél órám délutánonként. Meg különben is, alig hogy hazaér a munkából, rögtön a kezébe vannak nyomva a gyerekek (nem így van). És magára vágta az erkélyajtót. Persze itt durrant el az agyam, de rendesen.
Egy: én az ilyen kütyükhöz antitálentum vagyok, legyen már ez a férfi dolga, vagy ha nem tudja/akarja megcsinálni, hívjunk hozzáértőt. Konvektoros lakásban nőttem fel, izzót cserélni tudok, meg szétszedem a lefolyót, ha szükséges, meg a bicikli kerekemen a lyukat be tudtam ragasztani, ha kellett. A telefonomon sem igazodok ki, nem hogy egy vadidegen szerkezeten, aminek a használati útmutatója hiányos, számomra érthetetlen.
Kettő: úgy tűnik azt látja az a férfi, akivel állítólag szeretjük egymást, hogy én csak ülök itthon a seggemen, miközben ő a megélhetésünkért gürizik nyolctól-ötig. De azért legyen tisztaság, rend. Délben étel az asztalon, mikor megérkezik Apa a munkahelyről ebédidőben.
Három: idegbajos, üvöltözik velem kora reggel, ráadásul a gyerekek előtt.
Négy: már megint egy olyan dologért vagyok leszúrva, amit már jeleztem felé, csak persze megint nem figyelt, mikor hozzá beszéltem.
Tudnám még sorolni, de inkább megyek, és felteszem a holnapi ebédünket főni, mert semmi kedvem megint tizenegyig a konyhában rohadni este.

Féltem ettől a "két gyerekkel, téli ruhában, a második emeleti lakásunkból, egyedül elindulni otthonról" témától, de ma belevágtam. Menni fog ez.

Ma éreztem először azt, hogy minden az én kezem irányítása alatt áll. Tegnap este írtam egy listát, amit még este el kellett végeznem. Őrült hosszú lista volt, hajmosással, köretkészítéssel és vasalással fűszerezve, mégis a végére jártam mindennek. Egy nokedlit kellett ma elkészíteni, amit pedig bevállalt Édesanyám. Reggel míg a Zuram fürdött, a kicsivel a konyhában voltunk, reggelit gyártottunk mindenkinek (ő szorgalmasan evett természetesen), közben szellőztettem, ágyat hajtottam be, zoknikat párosítottam. Mire Apa elindult dolgozni, minden kész volt, elmosogatva, összepakolva. Mire Mama jött, tornacuccom bepakolva, és a kávét pont készítettem fel főni. Ma reggel végre szuperanyunak éreztem magam.

Hosszú hétvégén három kimenőnk is volt a Zurammal. Anyumnál a hálószoba festése miatt nem nagyon lehetett két napig aludni, így nálunk vendégeskedett. Csütörtökön este sörözni voltunk (de jó volt mááááár), pénteken eljutottunk végre moziba (Az élet ízei-t néztük meg), és szombaton este újra egy szolid, lazulós estében lehetett részünk. Eléggé megviselt mindenkit a héten, hogy három napig ki sem tudtunk mozdulni a lakásból, most mindent bepótoltunk. Nagyokat sétáltunk a csajokkal, főzőcskéztünk, ma pedig a mindjártbölcsis Apával vásárolni is eljutott, ami nála kedvenc program. Egy szava sem lehet. :D Közben én már lélekben készülök a jövő hétre, még az utolsó simítások a bölcsőde előtt. Mindeközben délelőttönként kezelések a kórházban. Remek. Nem picit mozgalmas lesz ez az utolsó hét.

anyapötty /anyajegy/
babajegy /anyajegy a saját kezén/
karikás a hold /telihold van/
úgy szeretem a halacskát, megőrülök /fürdés közben a fürdőjátékához/
Anya, ne énekelj, a Hugi alszik /éppen altatódalt éneklek Huginak/
küsszentettem /tüsszentettem/
innika /víz, innivaló/
innikavaló /u.a/
pinkin /pingvin/
anya, éhes a pocakom
adok sót a perecnek /megsózom a perecet/
Apa, tedd a lábad csipeszbe /terpeszbe/
Anya, csintás a kezem /palacsintás/
nyomogós /nyomógombos/
pusszantósat adok /cuppanósat/
csiporog a madár /csiripel/
egy-kettő-három-négy-hat /számolja a lábujjait/
szempillásbogarak /szentjánosbogarak/
elbújt a hold a templomtorony mögé

Gondoltuk ennyi rossz hír elég lesz januárra, bementem a munkáltatómhoz megkérdezni, hogy mikortól mehetnék vissza dolgozni. Nem lenne baj, ha minél hamarabb. A nagy idén ősztől kezdi a bölcsődét, lehet hogy a kicsit meg bevállalja a mama. És ekkor jött a pofon, amit már vártam különben. Nem mehetek vissza dolgozni. Anyagi okok miatt. Inkább szétosztotta a feladataimat, és jelentősen többet vállalt magára (de sajnálom szegényt, hogy hétvégente is dolgoznia kell), de nem vesz vissza. Meg értsem meg, hogy mennyire nehéz, én csak költség vagyok/voltam. Nem akarja, hogy itt sínylődjek ennél a kis vállalkozásnál, ennyire rossz fizetésért. És, hogy lássam be, én sokkal többet érek, itt előrelépési lehetőséggel nem tud kecsegtetni. Nyomta a tipik' marketinges szar dumáját.
Én meg álltam ott, és nyeltem a könnyeimet. Nyeltem a könnyeim, ahogy hallgattam a három gyermekes Apukát beszélni arról, hogy mennyire szar nekik. Gondolom az én fizetésem már ő viszi haza. Közben eszembe jutott, mikor nyolc hónapos terhesen hazaengedett az utolsó munkanapomon. De tényleg vissza ne add már a kulcsod. Várunk vissza. Jössz te még ide. Ne hülyéskedjél már!
Azért lássuk be. Ez tényleg szarul esett most.

Nagyon kemény, mozgalmas januáron vagyunk túl, arra nem jutott időm, hogy gép elé kerüljek. Minden ott kezdődött, hogy az év első teljes munkahetében becsöngetett főbérlőnk, és közölte, május elsejétől szükségük lenne a lakásra. Nincsen velünk semmi gondjuk, mindent időben ki szoktunk fizetni, ők nagyon kedvelnek minket, de gyermekük kirepülne otthonról, aminek már amúgy is itt van az ideje. Nyilvánvalóan nem vagyunk megsértődve, hiszen ez bármikor előfordulhat ha albérletben lakik az ember, de azért csak váratlanul ért bennünket a hír. Ígéretet kaptunk anno, hogy hosszútávra (sok-sok évre) tervezhetünk, még szerettünk volna legalább két évet itt maradni, és már csak egyszer, a saját lakás/ház megvásárlásakor/építésekor költözködni. Na bumm, akkor még plusz egy költözés, kibírjuk. Amúgy tényleg nagyon rendesek, mert az előre megbeszélt két hónaphoz képest jóval előre szóltak, ők is tudják, két pici gyerkőccel nem olyan egyszerű a költözés.

Itt jött aztán az agyalás, hogy akkor most merre. Albérlet továbbra is, vagy vágjunk bele vásárlásba. Megnéztük merre mennyink van, és arra jutottunk, hogy körüljárjuk a kérdést, aztán ha mégsem úgy alakulna, ahogyan szeretnénk, akkor meg maradunk az albérlet keresésnél. Van némi önerőnk, nem olyan eget verően sok, de azért egy jó 30 %-ot le tudnánk tenni, a többit kellene hitelből megoldanunk. Jelenleg semmi hitelünk nincs, sehol nem vagyunk tulajdonosok, ami esetlegesen rontaná a hitelképességünket. Kiszámoltattuk pénzügyi szakemberrel a lehetőségeinket. Minden nagyon szép és jó, egy dolgon bukik el a dolog, hogy mivel én jelenleg GYED-en vagyok, ami valljuk be őszintén, nem egy nagy összeg, és a családi pótlékot sem számolják bele a családi megélhetésbe (mégis mi a fene lenne, ha nem az), hiába a Zuram bejelentett fizetése, sajnos nem kapunk annyi hitelt, amennyit szeretnénk/kellene felvenni egy lakás megvásárlásához. Az a röhej, hogy most albérletre fizetünk x összeget, a hitel x-15.000 ft lenne, mégsem kapjuk meg a lehetőséget, a jelenlegi pénzügyi törvények miatt. Hozzáteszem, megérthető, hogy a sok bedőlt hitel miatt nem osztogatják csak úgy a pénzt az embereknek, emiatt sem vagyunk megsértődve, csak úgy kihangsúlyoznám, hogy a jelenlegi költségünknél kevesebb lenne a hiteltörlesztőnk. Nem tudunk - és nem is akarunk - másik ingatlan jelzálogként bevonni, akkor ugyanis így is menne a dolog.

Tehát marad az albérlet. Amennyire lent vannak az ingatlan árak, annyira fent az albérleteké. Ha az ár, és a környék is megfelelő, akkor nem adják ki gyerekes családnak. Ha tetszik nekünk a lakás, szinte minden tökéletes, akkor nagyon szűk a lépcsőház, és még tároló sincs. Ja és a kedvencünk, bútorozott. Akinek bútorozott, általában nem hajlandó anélkül kiadni. Jó lenne egyedi fűtéses, semmi távfűtés, és nem bánnánk, ha nem panel az épület. Mindegy hogy a hatvanas években épült, csak inkább legyen tégla. Jó lenne egy erkély, persze erről lemondunk, ha nincs nincs. Mivel van autónk, jó lenne zárt udvar, de az is megfelelő, ha legalább könnyen lehet parkolni a környéken. Már meg sem merem említeni a babakocsi tárolási lehetőséget, de nem nagyon bírnám fel-le cipelni a testvérkocsinkat és a két gyerkőcöt. Szóval nem egyszerű a dolog. Azért az idő velünk van, szerencsére. Még bőven van lehetőségünk nézelődni.

Altató mondókák:

Este van már, alkonyul,
Nyuszi füle lekonyul,
Dorombol a kiscica,
Aludj te is, kisbaba.

Tente baba, tente
A szemedet hunyd be.
Aludj ingó-bingó,
Kicsi rózsabimbó.