anyamajika

Most, hogy alszanak a csajok, és hogy a Zuramnak legyen igaza, hogy én mennyire ráérek délutánonként, ma szabadságot veszek ki az alvásidőre, és blogolni fogok. Márcsakazértis.
Mindenhol vannak gondok, persze nálunk is vannak vissza-visszatérő problémák, és ma egyszerűen besokalltam. Ma reggel tényleg nagyon megbántott. Borzasztó fájdalommal keltem reggel, derék-csípő, a szokásos terület, mindegy, erőt vettem magamon, bementem a gyerekekhez, elindultam a kicsivel a konyhába és csináltam a dolgom. A párom eközben odaböki, hogy éjszaka nem ment a fűtés, időzítőre van állítva, valahogy találjak rá megoldást, nézzek utána, olvassam át a használati útmutatót, stb. Válaszolok neki - ekkor még kedvesen, nyugodtan - hogy legyen szíves ő megnézni, mert mikor áprilisban ideköltöztünk, én már akkor sem értettem, hogyan kell és mit. (Még a pontos időt sem tudom rajta beállítani.) Aztán még annyit hozzátettem, hogy ezt én már áprilisban is elmondtam neki, sőt már akkor is jeleztem, hogy ezt én nem tudom megoldani. Itt ő felkapta a vizet, hogy mégis hogyan képzelem én, hogy ő majd munkaidejében ilyenekkel fog foglalkozni. Én itthon vagyok, és ráadásul van szabad 2 - 2 és fél órám délutánonként. Meg különben is, alig hogy hazaér a munkából, rögtön a kezébe vannak nyomva a gyerekek (nem így van). És magára vágta az erkélyajtót. Persze itt durrant el az agyam, de rendesen.
Egy: én az ilyen kütyükhöz antitálentum vagyok, legyen már ez a férfi dolga, vagy ha nem tudja/akarja megcsinálni, hívjunk hozzáértőt. Konvektoros lakásban nőttem fel, izzót cserélni tudok, meg szétszedem a lefolyót, ha szükséges, meg a bicikli kerekemen a lyukat be tudtam ragasztani, ha kellett. A telefonomon sem igazodok ki, nem hogy egy vadidegen szerkezeten, aminek a használati útmutatója hiányos, számomra érthetetlen.
Kettő: úgy tűnik azt látja az a férfi, akivel állítólag szeretjük egymást, hogy én csak ülök itthon a seggemen, miközben ő a megélhetésünkért gürizik nyolctól-ötig. De azért legyen tisztaság, rend. Délben étel az asztalon, mikor megérkezik Apa a munkahelyről ebédidőben.
Három: idegbajos, üvöltözik velem kora reggel, ráadásul a gyerekek előtt.
Négy: már megint egy olyan dologért vagyok leszúrva, amit már jeleztem felé, csak persze megint nem figyelt, mikor hozzá beszéltem.
Tudnám még sorolni, de inkább megyek, és felteszem a holnapi ebédünket főni, mert semmi kedvem megint tizenegyig a konyhában rohadni este.