anyamajika

Gondoltuk ennyi rossz hír elég lesz januárra, bementem a munkáltatómhoz megkérdezni, hogy mikortól mehetnék vissza dolgozni. Nem lenne baj, ha minél hamarabb. A nagy idén ősztől kezdi a bölcsődét, lehet hogy a kicsit meg bevállalja a mama. És ekkor jött a pofon, amit már vártam különben. Nem mehetek vissza dolgozni. Anyagi okok miatt. Inkább szétosztotta a feladataimat, és jelentősen többet vállalt magára (de sajnálom szegényt, hogy hétvégente is dolgoznia kell), de nem vesz vissza. Meg értsem meg, hogy mennyire nehéz, én csak költség vagyok/voltam. Nem akarja, hogy itt sínylődjek ennél a kis vállalkozásnál, ennyire rossz fizetésért. És, hogy lássam be, én sokkal többet érek, itt előrelépési lehetőséggel nem tud kecsegtetni. Nyomta a tipik' marketinges szar dumáját.
Én meg álltam ott, és nyeltem a könnyeimet. Nyeltem a könnyeim, ahogy hallgattam a három gyermekes Apukát beszélni arról, hogy mennyire szar nekik. Gondolom az én fizetésem már ő viszi haza. Közben eszembe jutott, mikor nyolc hónapos terhesen hazaengedett az utolsó munkanapomon. De tényleg vissza ne add már a kulcsod. Várunk vissza. Jössz te még ide. Ne hülyéskedjél már!
Azért lássuk be. Ez tényleg szarul esett most.